Facebook

Ma155
Tegnap303
A héten1863
A hónapban4077
Összesen80238

Az utánpótlás csapatok hétvégi fordulójában Debrecenbe látogatott az AVUS. Az ifjúsági csapat nagy harc után végül kénytelen volt kapitulálni. A serdülőknek nem volt reális esélye Baranyai Ákos és Galambos Gergely nagyszerű teljesítménye ellenére sem. A csupán egy cserével játszó gyermek együttes viszont megfordította az állást és huszáros hajrával lenyúlta a bajnoki pontokat.

Ifi:                        DVSE – AVUS 11-7

Serdülő:              DVSE – AVUS 16-10

Gyermek:            DVSE – AVUS 9-12

 

A szombathelyi fiatalok 6 órás utazás után érkeztek meg a Cívisvárosba. Ez még felnőtt csapatoknak is megterhelő, hát még a gyerekeknek. A tortúra után az ifik kezdték a sort. Egy félidőn keresztül tartották a frontot Galambos Gergelyék. A nagyszünet után csökkent a koncentráció, szaporodtak a hibák. Az ellenfél nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, elég volt nekik a végső győzelemhez az is, hogy kihasználták a szombathelyi hibákat. A 6 gólt jegyző Ekler Bendegúz volt a meccs legeredményesebb játékosa. Ám mi kiemeljük a Galambos Gergely-Baranyai Ákos-Sági Benjámin triót azért a komoly győzni akarásért, amely a játékukat jellemezte egészen az utolsó pillanatig. Sági Benjámin hosszabb kényszerpihenő után tért vissza. Gólt ugyan most nem szerzett, de nagyon aktív tagja volt a csapatnak mezőnymunka szempontjából. Baranyai Ákossal karöltve próbálták irányítani a társaságot. Galambos Gergely még az utolsó másodpercekben is olyan energiával vitte be a védőt és állt be centerbe, mintha az élete múlna rajta – annak ellenére, hogy reális esély már nem volt a pontszerzésre. Érdekes lett volna megtudni, hogy mi történt volna, ha eljut hozzá a labda. Száz szónak is egy a vége: megküzdött az AVUS ifi csapata, de nem bírt – elsősorban – a fizikai túlerővel. Ezzel azonban az izgalmaknak nem volt vége, a másik két találkozó is tartogatott további érdekességeket.

 

Fiú Ifjúsági Országos Bajnokság, „A” csoport, 12. forduló

 

DVSE – AVUS 11-7 (4-4, 2-2, 3-1, 2-0)

V.: Rubos, Gérnyi

DVSE: Bíró – Dienes, Nagypál 2, Katona 3, Soós, Zsilák 1, Turcsányi 2. Cs.: Kovács, Farkas, Borsi, Kardos 1, Lévai B. M., Oltean 2. Edző: Miroslav Bajin

AVUS: Kovács B. – Baranyai 1, Varga Zs., Ekler B. 6, Ekler Zs., Sági, Galambos G. Cs.: Makrai, Kátai, Csákváry, Polcsik, Pónya. Edző: Kiss Csaba

Gól emberelőnyből: 5/1 és 4/1

Ötméteres: 2/2 és –

Kiállítva – cserével végleg: Lévai, illetve Sági (mindkettő 31. p.)

Sárga lap: Miroslav Bajin, Kiss Csaba (mindkettő 18. p.)

 

      

      

       

      

      

   

   

    

Az ifiknél már jócskán emlegetett Galambos Gergely és Baranyai Ákos a saját korosztályában is nagyot alakított. Gyakorlatilag pihenő nélkül végigjátszották a következő 4 negyedet is, nem is akárhogy: mindketten négyszer voltak eredményesek. Minden igyekezetük ellenére nem tudták azonban megszorítani a debreceni riválist és ők sem tudtak pontot rabolni. De még hátra voltak a gyermekek…

 

Fiú Serdülő Országos Bajnokság, „A” csoport, 12. forduló

 

DVSE – AVUS 16-10 (4-2, 5-2, 2-3, 5-3)

V.: Rubos, Gérnyi

DVSE: Hartl – Oltean 4, Krasznai, Tóth 2, Farkas 2, Kardos 3, Ördögh 1. Cs.: Barta, Szalatrytán, Nagy 1, Tőzsér 1, Nagyházi, Lévai B. M. 1, Varga. Edző: Kardos Sándor

AVUS: Tátrai – Baranyai 4, Makrai 1, Csákváry 1, Kátai, Pónya, Galambos G. 4. Cs.: Polgár, Pungor. Edző: Gortva Zoltán

Gól emberelőnyből: 7/4 és 7/2

Ötméteres: 1/1 és 1/1

Sárga lap: Kardos Sándor (30. p.), Gortva Zoltán (12. p.)

 

A gyermekeknél sem indult jól a találkozó. Annyira nem, hogy rögtön 3 góllal húzott el a Debrecen, amire nem jött válasz szombathelyi részről. Ezt követően aztán elkezdte az AVUS a felzárkózást Ekler Zsombor vezérletével, aki egymaga 8 gólt szerzett a csapat 12 találatából. Az a furcsaság történt, hogy könnyen elképzelhető, hogy mégsem ő volt a legnagyobb szenzáció – de legalábbis biztosan kart karba öltve állhatnak Antoni Barnabással, aki kapusként talált be ellenlábas kollégája kapujába. A gyermek csapatból az U13-as válogatott kerettel készül az év végén Antoni Barnabás és Prácser Botond, akiknek ezúton szívből gratulálunk.

 

Fiú Gyermek Országos Bajnokság, „A” csoport, 12. forduló

 

DVSE – AVUS 9-12 (4-2, 3-3, 2-4, 0-3)

V.: Rubos, Gérnyi

DVSE: Pataki – Mercs 1, Barta 1, Tőzsér 3, Nagy 4, Balogh, Demény. Cs.: Csikortás, Kovács, Vígh, Fedac. Edző: Szabó Bence

AVUS: Antoni 1 – Prácser, Ekler Zs. 8, Polgár, Zubrits 1, Pungor 2, Szabó B. B. Cs.: Sántha. Edző: Gortva Zoltán

Gól emberelőnyből: 7/3 és 7/2

Ötméteres: 1/1 és 4/4

Kipontozódott: Barta (28. p.), illetve Zubrits (27. p.)

 

- KissCsabi.hu -