Facebook

Ma41
Tegnap106
A héten1084
A hónapban2964
Összesen10251

Az AVUS utánpótlás csapatai a fővárosban, a Vasasnál vendégeskedtek a hétvégén. A serdülő és a gyermek csapatoknak nem volt reális esélye a pontszerzésre. Az ifi csapat óriásit küzdött. Harminc percen keresztül nem csak vezettek, hanem meghatározták a mérkőzés lefolyását is, ám a végjátékban végül alulmaradtak.

Ifi:                        Vasas - AVUS 11-10

Serdülő:              Vasas - AVUS 9-6

Gyermek:            Vasas - AVUS 17-5

 

A serdülő csapat játszott először időrendben. Tulajdonképpen az első negyedben veszítette el a mérkőzést Gortva Zoltán együttese – még ha ez így elég banálisnak hangzik is. A Vasas elhúzott 4 góllal, miközben a Szombathely egyszer sem volt eredményes. Innen kellett volna visszakapaszkodni. Az első AVUS-találat hat és fél perc után esett. Ettől kezdve végig szoros volt a találkozó, fej fej meleltt haladt a két csapat. Arra azonban nem volt ereje a szombathelyi játékosoknak, hogy pontszerzést érő eredményig jöjjön fel. Az is szép teljesítmény, hogy a rossz kezdés ellenére sikerült a csapatnak felállnia a padlóról és nem engedték jobban szétnyílni az ollót.

Ezt követe a gyermek csapatok összecsapása. Ebben a korosztályban markánsan jobb volt az ellenfél, csak a tisztes helytállás maradt, mint elérhető cél.

Az ifik zárták a kört. Kiss Csaba csapata remek játékkal rukkolt elő. Dacára annak, hogy a játékosok jó része szokás szerint már a második meccsét játszotta egy nap alatt, 3 negyeden keresztül nyoma sem látszott a fáradtságnak. Helyenként olyan gólokat is láthattunk, amelyek a felnőtt mezőnyben is megállnák a helyüket. Bár a Vasas időnként felkapaszkodott akár az egyenlítésig is, mégis mindig akadt valaki, aki átlendítette a csapatot és ahogy a bevezetőben is írtuk 30 percen át uralta a mérkőzést az AVUS. Sajnos pont a legrosszabbkor tört ki a fáradtság a csapaton. Az utolsó nyolc percben már gyakrabban jöttek a bosszantó hibák, az ellenfél pedig élt a lehetőséggel. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, már semmi sem jött be. Két perccel a végső dudaszó előtt az angyalföldiek átvették a vezetést és innen már nem volt elég idő és elég erő visszafordítani az állást.

 

Fiú Ifjúsági Országos Bajnokság, „A” csoport, 8. forduló

Vasas SC – AVUS 11-10 (1-3, 3-3, 3-1, 4-3)

V.: Marjay, Zelki

Vasas: Mónus – Landherr 2, Hajdu A, Trombitás 4, Péter, Makszim 2, Maschefszky.  Cs.: Vadovics L., Hajdu L. 3, Farkas, Csémy. Edző: Plézer János.

AVUS: Kovács B. – Baranyai Á. 1, Varga Zs. 1, Ekler B. 5, Makrai K., Polcsik, Galambos G. 3. Cs.: Kátai, Csákváry B. Edző: Kiss Csaba.

Gól emberelőnyből: 8/1 és 7/2

Ötméteres: 2/2 és 1/1

Kipontozódott: Makrai (20. p.), Csákváry (20. p.)

Kiállítva – cserével végleg: Hajdu A.

Sárga lap: Plézer János (14. p.)

 

A fotók nagyítása a képre való kattintással érhető el:

         

         

         

         

         

         

Fiú Serdülő Országos Bajnokság, „A” csoport, 8. forduló

Vasas SC – AVUS 9-6 (4-1, 1-2, 3-2, 1-1)

V.: Marjay, Madarasi

Vasas: Andrasev – Vadovics L., Landherr 3, Szabó Sz. 1, Fótos, Csémy 1, Tóth T. 1.  Cs.: John - Magyar 2, Virág Zs. P., Záveczki, Virt, Lepizsán 1, Mókus. Edző: Godova Gábor.

AVUS: Tátrai – Baranyai Á. 2, Makrai 2, Ekler Zs., Csákváry, Kátai, Galambos G. 2. Cs.: Pungor. Edző: Gortva Zoltán.

Gól emberelőnyből: 4/0 és 6/1

Sárga lap: Gortva Zoltán (10. p.)

 

Fiú Gyermek Országos Bajnokság, „A” csoport, 8. forduló

Vasas SC – AVUS 17-5 (2-3, 5-1, 5-1, 5-0)

V.: Zelki, Madarasi

Vasas: Békési – Pop, Szeibert 2, Sipőcz 1, Györke B. 4, Sipos 5, Gémesi 1.  Cs.: Varga B. – Bárczi 2, Árvai 1, Pázmándi, Hajnal 1. Edző: Monostori Attila.

AVUS: Antoni – Prácser 1, Ekler Zs. 2, Polgár 1, Zubrits, Pungor 1, Szabó B. B. Cs.: Németh B. P., Sántha, Juhász S., Galambos B, Novák. Edző: Gortva Zoltán.

Gól emberelőnyből: 10/4 és 8/2

Ötméteres: 3/2 és 2/0

Kipontozódott: Pop (21. p.), illetve Polgár (13. p.), Zubrits (16. p.), Sántha (27. p.), Galambos B. (28. p.)

Sárga lap: Gortva Zoltán (10. p.)

 

 

Adatok: MVLSZ