Facebook

Ma41
Tegnap106
A héten1084
A hónapban2964
Összesen10251

 Az AVUS utánpótlás csapatok is jól szerepeltek a hétvégén. A Honvéd csak az egyik korosztályban jutott pontokhoz, a másik két szombathelyi együttes jött, látott és győzött. Szép munka volt.

Ifi:                      AVUS-Honvéd 11-7

Serdülő:            AVUS-Honvéd 10-13

Gyermek:          AVUS-Honvéd 12-6

 

A felnőtt gárda szombati hatalmas sikere után az utánpótlás korosztályos csapatok a Honvéd csapatait fogadták a Szombathelyi Fedett Uszoda új medencéjében. A sort az ifjúságiak kezdték. Kiss Csaba csapata rajt-cél győzelmet aratott. Az elején Ekler Bendegúz kezdte meg a gólok sorát, ő magasan a mezőny legjobbja volt, összesen 5 találatig jutott. Persze csatlakoztak hozzá a többiek is. A kisebb hibáknak köszönhetően a Honvéd többször is feljött egy gólra, de aztán mindig sikerült valamit előhúzni a tarsolyból, ami tovább lendítette a csapatot. A harmadik negyed második percétől aztán egyre jobban szétnyílt az olló, nem sikerült már szorosabbá tenni a végjátékot a vendégeknek.

 

Fiú Ifjúsági Országos Bajnokság, „A” csoport, 6. forduló

AVUS – Racionet Honvéd 11-7 (3-1, 2-3, 3-1, 3-2)

V.: Nóvé, Kovács

AVUS: Kovács B. – Baranyai 2, Ekler Zs. 1, Ekler B. 5, Makrai 1, Polcsik, Galambos G. 2. Cs.: Vámosi, Kátai, Csákváry, Pónya. Edző: Kiss Csaba

Honvéd: Dér L. – Vízvári 1, Kubicza, Ádám, Vad L. 2, Gregor 1, Víg L. Cs.: Martin 1, Pásztor B. 1, Ábrahám, Vincze N., Molnár G. 1, Németh D. B. Edző: Boros László

Gól emberelőnyből: 5/2 és 6/2 (+1 páros kiállítás, illetve ebből 1 kettős Honvéd előny)

Ötméteres: 1/1 és 2/1

 

      

      

      

      

 

A serdülők korosztályában sajnos nem sikerült a pontszerzés. Pedig Baranyai Ákos és Galambos Gergely egyhuzamban már a második meccsüket játszva is brillíroztak. Előbb 7, utóbbi fiatalember 2 találatig jutott, de egyformán elmondható, hogy mindketten a hátukon cipelték a csapatot. A találkozó ereje nem sikerült jól szombathelyi szempontból. Ennek ellenére nekiálltak és fokozatosan dolgozták le a hátrányukat. Aztán a végén, mikor már látszott, hogy nem lehet meg a győzelem, kicsit megint elment a Honvéd és 3 gólos különbség vett a vége.

 

Fiú Serdülő Országos Bajnokság, „A” csoport, 6. forduló

AVUS – Racionet Honvéd 10-13 (2-4, 2-4, 2-1, 4-4)

V.: Földesi, Kovács

Az AVUS gólszerzői: Baranyai 7, Galambos G. 2, Csákváry 1. Edző: Gortva Zoltán

A Honvéd gólszerzői: Molnár G. 8, Dalkó 1, Szabó A. 1, Köblös 1, Tapasztó 1, Stevik 1. Edző: Pásztor Mátyás

Gól emberelőnyből: 8/4 és 13/5

Ötméteres: 1/1 és 3/2

Kipontozódott: Makrai

Kiállítva – cserével végleg: Vámosi

 

Az ifjúságiakhoz hasonlóan a gyermek csapat is ez elejétől a végéig vezetve szerezte meg a három pontot. A második negyed utolsó percére először és utoljára egalizáltak a honvédosok, de ezt követően Gortva Zoltán együttese egy fikarcnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy ki akarja jobban a győzelmet. A csapat legjobbjai Pungor Péter és Ekler Zsombor voltak a maguk 5, illetve 4 találatával.

 

Fiú Gyermek Országos Bajnokság, „A” csoport, 6. forduló

AVUS – Racionet Honvéd 12-6 (3-1, 1-2, 3-2, 5-1)

V.: Földesi, Nóvé

AVUS: Antoni – Prácser, Ekler Zs. 4, Polgár G., Zubrits 1, Pungor 5, Szabó B. B. Cs.: Németh B. P., Sántha 1, Juhász S., Galambos B., Szieber, Novák. Edző: Gortva Zoltán

Honvéd: Zsolnai – Baksa J., Hódi 3, Fodor G., Gregoryan, Zsigmond, Török 1. Cs.: Gergely M. 1, Komlósi G. B., Rácz I. B., Ziszidisz 1, Polgár B., László, Csite. Edző: Ocsovai Nicolas

Gól emberelőnyből: 10/1 és 7/2 (+2 páros kiállítás, ebből 1 kettős AVUS előny)

Ötméteres: 2/2 és –

Kipontozódott: Polgár G., illetve Baksa J.

Kiállítva – cserével végleg: Gregoryan

Sárga lap: Ocsovai Nicolas

 

Adatok: MVLSZ