Facebook

Magabiztos, könnyed játékkal megszerezte második győzelmét is a Szeged a Magyar Kupában. Kiss Csabáék a KSI ellen jó ritmusú meccset játszottak. Bár továbbra sem teljes gőzzel üzemel az együttes, határozottan összeszedettebb és pörgősebb volt a csapat, mint délelőtt. Előre bocsájtjuk, hogy ezekből a meccsekből még nem érdemes nagy következtetéseket levonni, hiszen nagyon a szezon elején vagyunk és nem lehet tudni, melyik csapat mennyit játszik ki a kártyáiból. Minden esetre a tendencia biztató.

KSI-Szeged 5-15

Megkezdődött a Szeged Magyar Kupa szereplése. Kiss Csabáék rögtön a házigazdákkal kezdtek. A papírformához képest meglepően szoros csatát vívott egymással a két együttes.  A kialakult gólpárbaj és a rohanás egyértelműen a pécsiek malmára hajtotta a vizet. Végül szerencsére a Szeged kerekedett felül a káoszon és egy gólos különbséggel megszerezte első kupa pontjait.

PVSK-Szeged 12-13

A szombat délutáni első kör a Szegednek egyben utolsó is volt. Kiss Csabáék elsöprő fölénnyel kerekedtek felül a Debrecen gárdáját. Ezzel egyedüli veretlen csapatként már az utolsó két találkozó eredményétől függetlenül elhódították a HBZ Kupát, melyet meg is kaptak azon melegében, hogy utána indulhassanak is haza.

Debrecen-Szeged 15-20

A Szentes legyőzése után továbbra is 100%-os a szegedi férfi pólócsapat a debreceni HBZ Kupán. Kiss Csabáék álmosan kezdtek, de időben kapcsoltak és visszahozták a meccset a nagyszünetre. Ezt követően azonban már nem engedték ki a kezükből a találkozót. Bár nem sikerült jelentősen elhúzni, de a győzelemhez szükséges előnyt sikerült a lefújásig megőrizni.

Szentes-Szeged 9-11

Nem túlságosan izgalmas, ám szép találatokban bővelkedő mérkőzésen a Szeged magabiztos győzelmet aratott a Vasas ellenében a HBZ Kupa első napjának záró összecsapásán. Kiss Csabáék végig vezettek annak ellenére, hogy még arra is jutott lehetőség, hogy pihenjenek a kulcsjátékosok. Sedlmayer Tamás és  Milos Vukicevic lövő-párbaját egy hajszállal a frissen érkezett szerb légiós nyerte.

Vasas-Szeged 8-16

Kiss Csabáék második fellépőként a Tatabánya ellen kezdtek a HBZ Kupán. Az álmosan induló összecsapás utolsó negyedében a Szeged   remekül pólózott és ezzel a teljesítménnyel magabiztos győzelmet aratott. A találkozó többi része nem hozott nagy izgalmakat, még akkor sem, amikor a nagyszünet után az ellenfélnek sikerült egálig vissza kapaszkodnia a meccsbe.

Folytatás este a Vasas ellen.

Tatabánya-Szeged 5-10

 

A nyár az olimpia jegyében telt el vízilabda szempontból is. Ám közben a klubok munkája nem állt meg. A háttérben mindenki gőzerővel készült az új szezonra, amely végre hivatalosan is kezdetét veszi. A Szeged számára Debrecenben kezdődik az idei bajnoki évad. Kiss Csabáék az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő HBZ Kupa felkészülési tornán vesznek részt a házigazda Debrecen, a Vasas, a Szentes és a Tatabánya társaságában.