Facebook

A Pick Szeged rangadója kissé elhomályosította a szombat délutáni pólómeccset, pedig a szegedi vízilabdás fiúk is óriásit küzdöttek a jelenlegi listavezető Eger ellen. A remek kezdet után jött egy zuhanás, a második negyedben, de a nagyszünet után talpra álltak Kiss Csabáék és a utolsó pillanatig küzdöttek a pontszerzésért.

Szeged-Eger 13-16

Különösen annak fényében igen szép volt a szegedi pólósok szombati teljesítménye, hogy három játékosukat és edzőjüket is pótolniuk kellett. Chilkó Márton kétmeccses eltiltását tölti jelenleg, így bár szerepelt a jegyzőkönyvben, de nem számíthatott rá a Varga Péter eltiltása miatt a csapatot irányító Barna Tamás. Ivan Basara és Illés Sándor pedig sérülés, illetve betegség miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére, bár előbbi szintén szerepelt a jegyzőkönyvben, a vízbeugrására viszont végül nem került sor.

Ennek ellenére remekül kezdett a Szeged. Pellei Frank gyönyörű góljával (egyedül vitte be a kapu előterébe a labdát a kapásszélen) a hazai együttes szerezte meg a vezetést, Erdélyi Balázs azonban gyorsan egyenlített (1-1). Kiss Csaba gyönyörű centerpasszával Sánta Dániel forgott be, ennek az akciónak köszönhetően Manhercz Krisztián büntetőből egyenlített. Azonban most is villámgyorsan jött a válasz Hosnyánszkytól (2-2) – ez történik, ha ilyen kaliberű lövő senkitől sem zavartatva egyedül marad 5 méteren. Nagy Márton hősiesen és eredményesen bekkelt a nála egyelőre még jelentősebb fizikummal rendelkező egri centerekkel szemben, közben blokkolt, sőt labdát is szerzett. Sajnos azonban Cuckovic góljával már a vendégek vették át a vezetést. Tiszta szerencse, hogy a Manhercz Ádám – Pellei Frank duónak erre is volt válasza (3-3).

A bíztató kezdet után 180 fokos fordulat következett be. Az egriek 7 alkalommal voltak eredményesek a második nyolc perc alatt, miközben szegedi oldalról összesen két találat született Manhercz Krisztián és Milos Vukicevic révén. Előbbi szabaddobásból vágott be nagy gólt, utóbbi tőle szokatlan módon szintén átlövésből jeleskedett. Ezzel együtt a nagyszünetre minden veszni látszott, hiszen ötgólos különbség igencsak tetemesnek számít, még akkor is, ha nem a listavezetőről van szó (5-10).

Szívesen ott lettünk volna a nagyszünet alatt zajlott megbeszélésen, akkor most tudnánk mi hangozhatott el ott, amelynek eredményeképp ismét fordult a játék képe. Visszatért a harcos Szeged. Valamelyest feljavult a védekezés, Meixner is bemutatott néhány védést és támadásban is sikerült átjuttatni a labdát a gólvonalon. Igaz, hogy a harmadik játékrészt is egri góllal kezdtük, Vapenski növelte tovább a különbséget (5-11). Emberlőnyben járt körbe a labda, Kiss Csaba egy hosszú passz miatt túlságosan kisodródott a szélre, de így is vissza tudta még tenni Nagy Mártonnak, aki óriási kapufás gólt vágott (6-11). Sajnos Hárait nem tudta a Szeged feltartóztatni centerben (6-12). Ritkaság számba megy, hogy egy center ússzon meg, Sánta Dánielnek mégis sikerült egy megúszásból lőtt ziccer gólt kiviteleznie, mégpedig tökéletesen (7-12). Ezek a percek a centerekről szóltak mindkét oldalon. A következő gól szerzője a másik egri center, Bedő volt (7-13). Ezután pedig Milos Vukicevic parádézott kétszer egymás után (9-13). Hiába, a szegediek szerb centere szinte csodákra képes, ha szembe fordul a kapuval (9-13). Angyal sajnos megint szépített. A kapu előterében felúszó Pellei Frank remek passzt kapott Nagy Mártontól és hiba nélkül ziccerezett, mindezt gyakorlatilag a dudaszó megszólalásának pillanata előtt egy leheletnyilvel (10-14).

Az utolsó negyedre sikerült egy kicsit csökkenteni a hátrányon. A játék képe is bizakodásra adott okot. Minden esetre a játékosok is úgy ugrottak vízbe az utolsó negyedre, hogy megpróbálják a szinte lehetetlent. Egy ideig úgy tűnt, hogy sikerülhet is. Rögtön a kezdés után Manhercz Ádám pattintott szép gólt a jobb pipába (11-14). Milos Vukicevic már a negyedik gólját lőtte (12-14). Majd újra csak Manhercz Ádám következett, aki megint a kapás oldalról pattintott, de most egészen a kötél mellől (13-14). A sors úgy hozta, hogy meg is volt a lehetősége a Szegednek az egyenlítésre, de már sosem tudjuk meg, mi történt volna, ha sikerül. Az egyébként remekül játszó Pellei Frank került ziccerbe, de ezúttal túlságosan középre húzott, Mitrovic védett. Mindez kicsit több, mint 4 perccel a találkozó lefújása előtt történt. Ezt követően is ment a Szeged előre. Barna Tamás próbálta azokat a játékosokat forgatni a medencében, akiknek ma jól ment a játék, de valahogy semmi sem akart már sikerülni. A hátralévő időben már csak az egriek lőttek két gólt, így végül 3 gólos egri győzelemmel zárult a találkozó (13-16).

Mindkét csapatban szerepeltek válogatott kerettag játékosok, vélhetően ez volt az oka annak, hogy a szövetségi kapitány, Märcz Tamás a helyszínen tekintette meg a találkozót. Reméljük, a szövetségi kapitány is hasznos információkkal gazdagodott. Minden esetre mindig érdekes látni, hogyan változtat az érintett játékosok játékán és viselkedésén a mindenkori szövetségi kapitány jelenléte.

A következő csata sem ígérkezik simának. A Szeged Miskolcra látogat a következő fordulóban. A hazai együttes szép eredményeket produkál ebben a szezonban, több csapatnak is borsot törtek már az orra alá. reméljük, a Szegeden nem sikerül majd kifogniuk.

E-ON Férfi OB. 1., középszakasz, 3. mérkőzés

 

ContiTech Szeged Diapolo – ZF-Eger 13-16 (3-3, 2-7, 5-4, 3-3)

V.: Fodor, Csanádi

Szeged: Meixner – Sánta 1, Pellei 3, Sedlmayer, Kiss Cs., Manhercz K. 2 (1/1), Nagy M. 1. Cs.: Palotás, Vukicevic 4, Manhercz Á. 2, Zsigri. Edző: Barna Tamás

Eger: B. Mitrovic – Decker Á., Hosnyánszky 3, Lőrincz, Kovács G., Erdélyi 2 (1/1), Hárai 3. Cs.: Angyal2, Cuckovic 2, Cuk 1, Vapenski 2, Bedő 1, Sári. Edző: Dabrowski Norbert

Gól emberelőnyből: 7/3 és 6/5

Ötméteres: 1/1 és 1/1

 

- KissCsabi.hu -